Megyei csapatverseny beszámoló…
Az elmúlt hétvégén a megyei szövetség megkezdte ez évre tervezett versenysorozatát, melynek első állomása a csapatverseny volt. Az egyesületek legjobbjai ebben az évben is a balmazújvárosi Sziki-tavon mérkőztek meg egy jó hangulatú sok halat biztosító versenyen. A négy fős csapatokat 3 felnőtt és egy ifjúsági korú versenyző alkotta, mely versenyzők szektoronkénti helyezési számainak összege adta a csapat eredményét. Megyénkből 14 csapat nevezett a versenyre, mely a tó adottságait teljes mértékben kihasználta, gyakorlatilag minden egyes versenyzésre alkalmas horgászhelyen versenyző ült. A zsákmány jelentős részét a kárász és a dévérkeszeg biztosította, de találkozhattunk egy-két rajthelyen pontyokkal is. A csapatverseny során a felnőttek között egyéni bajnoki címet nem hirdettünk, hiszen erre a címre külön versennyel készül a szövetség, melyet két hét múlva a Keleti-főcsatornán tartunk.
Hosszú évek kitartó munkáját követően a versenyt 14 helyezési számmal a Debreceni Csali HE csapata nyerte teljesen megérdemelten. Név szerint: Németi Zsolt, Szabó László, Szabó Norbert, Sorosi Péter. Ők az egyik olyan csapat megyénkben, mely évtizedek óta ott van a megyei csapatversenyen. Gratulálunk nekik.
Második helyen a balmazújvárosi Sellő HE. csapata végzett 15 helyezési számmal. Tar István, Novák Zoltán, Varga Tibor, Mozsár Máté. Nagyon kis különbség az első helyért folytatott csatában.
A dobogó harmadik fokára 19 helyezési számmal az Álomhal HE. állhatott. Csapattagok: Balogh Attila, Kerekes Zoltán, Sólyom László, Jenei Dániel.
Ssz. | Csapat neve | Helyezési szám | Össz. fogott súly |
1 | CSALI HE | 14 | 26200 |
2 | SELLŐ HE | 15 | 23270 |
3 | ÁLOMHAL HE | 19 | 32735 |
4 | KOMÁDI | 22 | 18290 |
5 | TISZAVIRÁG | 23 | 23320 |
6 | DERECSKE | 26 | 17930 |
7 | KÖRNYEZETBARÁT | 26 | 15760 |
8 | TATI CARP TEAM | 27 | 18445 |
9 | SNECI | 29 | 15410 |
10 | TOP-FISH | 35 | 12270 |
11 | VASUTAS | 39 | 6420 |
12 | NÁDUDVAR | 41 | 6135 |
13 | KABA | 48 | 4210 |
14 | TISZACSEGE | 56 | 20 |
220,415 |
ifjúsági kategóriában díjaztuk az egyéni legjobbakat, így a 2018-as év ifjúsági megyei bajnoka Vas Balázs (Komádi HE), megelőzve az ezüstérmes Sorosi Pétert (Csali HE)és a bronzérmes Mozsár Mátét (Sellő HE). Gratulálunk nekik.
RAJTHELY SZ. | VERSENYZŐ NEVE | EGYESÜLET NEVE | FOGOTT SÚLY | ALÁÍRÁS | HELYEZÉSI SZÁM |
D4 | VAS BALÁZS | KOMÁDI | 4820 | 1 | |
D10 | SOROSI PÉTER | CSALI HE | 4440 | 2 | |
D2 | MOZSÁR MÁTÉ | SELLŐ HE | 4000 | 3 | |
D3 | RÁCZ KRISTÓF | DERECSKE | 3800 | 4 | |
D13 | VADON ROLAND | KÖRNYEZETBARÁT | 3380 | 5 | |
D1 | MOLNÁR GERGELY | NÁDUDVAR | 3360 | 6 | |
D12 | KOVÁCS GYULA | VASUTAS | 2460 | 7 | |
D6 | TÓTH LAURA | SNECI | 2380 | 8 | |
D7 | PINCZÉS GERGŐ | TISZVIRÁG | 2160 | 9 | |
D5 | JENEI DÁNIEL | ÁLOMHAL | 1840 | 10 | |
D8 | DARABOS BÁLINT | TOP-FISH | 1600 | 11 | |
D14 | FECZKÓ TAMÁS | TAI CARP TEAM | 500 | 12 | |
D11 | SZABÓ MÁRK MÁRTON | KABA | 120 | 13 | |
D9 | BUDAI GERGŐ | TISZACSEGE | 20 | 14 | |
34880 |
Az idei csapatverseny fogásai pályaszinten elmaradtak az előző évben fogott mennyiséghez képest, bár volt olyan rajthely, ahol Sólyom László az Álomhal HE horgásza 19540 grammos fogással magasan a mezőny átlaga fölé tudott nőni.
Gratulálunk a díjazottaknak, a résztvevő csapatoknak, s reméljük minden egyes horgász jól érezte magát a rendezvényen.
forrás:hajdu-horgasz.hu