Több horgász egyesület és horgász, írásban és szóban megkereste Szövetségünket azzal, hogy a Nyugati főcsatorna töltésén való közlekedésben akadályoztatva van.

Előzmény: az állam tulajdonában lévő Nyugati főcsatorna 59+580-70+250 közötti szakaszát Szövetségünk kapta meg a MOHOSZ-tól alhaszonbérleti szerződés alapján horgászati célú hasznosításra.

A Nyugati főcsatorna 33.-as útról való megközelítéséhez a magyar állam nevében eljáró Hortobágyi Nemzeti Park közforgalom elől el nem zárt út használatához adott vagyonkezelői hozzájárulást 2017 év második felében, amit rövid időn belül vissza is vont arra hivatkozva, hogy az út tényleges használata zavarja a területen lévő haszonbérlő területhasználati jogát.

Elfogadhatatlan, hogy az adott területen meglévő út azért nem használható, mert az ott lévő haszonbérlő önhatalmúlag lezárta.

Megítélésünk szerint jogszabályi rendelkezés biztosítja (telki szorgalom alapján) hogy ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy az ingatlan mindenkori földjén átjárjon.

A terület bérlője olyan utat zárt el a forgalom elől, amit nem a bérlő épített, amely út a térképen jelezve van, amely út nem magánterületi út.

Fentiekre való tekintettel ügyvédi úton megkerestük a magyar állam nevében eljáró Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságot, hogy az utat a telki szorgalom alapján az arra jogosultak használhassák a Szövetség által kifüggesztett feltételek alapján.

Az ügy lezárását követően tájékoztatást adunk.

Kérjük horgásztársainkat, hogy a Nyugati főcsatornán való horgászat esetén az alábbi szabályokat tartsák be.

  • Belépés csak érvényes állami és területi horgászengedéllyel lehetséges.
  • Ne szemeteljünk! Saját szemetét mindenki szedje össze.
  • Ne állja el a közlekedő utat, ne akadályozzon másokat a továbbhaladásban.
  • Ne akadályozza a nem horgászókat munkájuk végzésében.
  • Felázott közlekedő utak esetén csak gyalog, kerékpárral vagy segédmotoros kerékpárral lehet megközelíteni a horgászhelyet.
  • Esős időben négykerekű gépjárművel behajtani tilos.
  • A műtárgyak 50 m-es körzetében horgászni tilos.
  • Hatóságilag a vízben fürödni tilos.

Debrecen, 2018. április 19.

                         Csengeri Imre

Szervezési és kommunikációs munkatárs