„A számok nagyon makacs dolgok…”

A szubjektív, érzelmektől fűtött, baráti alapú értékelésen túl nem árt a számok tükrében is értékelni a teljesítményt. Megyénk versenyzői a versenyt megelőző időszakban a szegedi versenypályán összesen 5-6 fordulót horgásztak le az OHCSB-n lehetőségként kínálkozó 40 horgászathoz képest. Ez a  10 versenyzőnkből kettő, azaz kettő főt érint. Egyéb országos szintű versenyen a 10 versenyzőből szintén 2 fő vett részt, pedig minden kategóriának megvannak az egyéni bajnokságai. U15, U20, U25, női kategóriákban úgy indultunk az éles versenyen, hogy versenyzőink a versenyt megelőző évben összesen nem fogtak a kezükben 10 alkalomnál többször rakós botot. Ez személyekre lebontva 0-tól  3-4 horgászatig terjedő gyakorlást jelent éves szinten, továbbá ezen a téren a felnőtt és MLS kategóriákban sem sokkal jobb a helyzet. Ugye ez inkább hobbi mint sportolói teljesítmény, vagy kategória?

Nézzük a számokat az eredményesség oldaláról. 19 csapatból a 17. helyen végeztünk. Két osztályos rendszert figyelembe véve (ami egyébként a múltban évtizedekig működött mint profi és amatőr, vagy sportolói és hobbi kategória) bizony a másod osztály utolsó helyezéseinek egyikét jelentené. A versenyen végeredményét adó pontszámítás alapján közel kettő és félszer annyi pontot gyűjtöttünk mint a győztes, a fogott halmennyiséget figyelembe véve pedig fele annyit sikerült csak fogni!

Nincs kétségem, hogy akik eljöttek, mindent megtettek a sikerért. Csak a számok tükrében ez olyan, mintha egy maratonfutó versenyre benevező sportoló mindent megtenne ugyan a jó eredményért a verseny napján úgy, hogy a versenyre való felkészülésen egyáltalán nem vett részt. Ilyen teljesítménnyel a mi horgászcsapatunk az említett versenyen 5 óra alatt talán célba érne. Ezek után, hogy hobbipecások vagyunk-e? Nos, azt hiszem igen, velem együtt. Bár a pálya széléről értékelve úgy látom más a helyzet…

Az objektív, mérhető, tényszerű adatokat követve folytathatjuk érzelmi síkon is a részletek elemzését. Nem gondolom, hogy a kezdők, vagy utánpótlás korúak tekintetében az a követendő példa a jövőre nézve a versenysportban, hogy az eredmények objektív értékelése nélkül hiú ábrándokat táplálva bennük, elhitetjük velük, hogy igenis, jók vagytok! Csak így tovább! Csodálatos! Ez a hozzáállás szükséges a tömegsportban, de a versenysportban sehová nem vezet. Ehhez sokkal-sokkal több kell. Többek között az is, hogy a kudarcot és a kritikát bizony el kell viselni, és a sportembert ennek jobb teljesítményre kell sarkalnia.

Még az a szerencse, hogy a versenysportban hosszú idő átlagát figyelembe véve nem lehet eredményesen szerepelni komoly felkészültség és edzésmunka nélkül, hiszen ekkor szűnne meg a versenysport. Ebben az esetben ugyanis azon versenyzők, csapatok akik sok energiát égetnek el a mindennapos edzések során, nem lennének eredményesebbek a többieknél, így ennek hiányában a jövőben nem érné meg nekik a tevékenység folytatása.

A verseny edzésnapjairól készült beszámoló részletesen, minden versenyzőt kategóriánként megnevez. „Csapatunk: Sorosi Péter U15, Mozsár Máté U20, Varga Tibor U25, Baróka Erika, Mónus Tamás, Kiss Szabolcs, Kovács Antal, Hajdú Ferenc, Dudás Imre.” Ezen túlmenően pedig nem gondolom, hogy a megyei csapat tagjainak egyesületi hovatartozását feltétlenül az egyesületek közötti rivalizálás szintjére kell vinni. A segítők nevei nem jelentek meg valóban a fent említett írásban, ennek ellenére a személyes kézszorítás és a versenyen való közreműködés megköszönése egyetlen esetben sem maradt el, továbbá a megjelent csapatfotókon is mindenki szerepelt.

Ne üljünk fordítva a lovon. Nem gondolom, hogy egy csapatversenyen résztvevő csapat tagjainak az eredményességtől függetlenül mindenkinek dicséret jár azért, mert elutazott a hobbiját gyakorolni 4 napra költségmentesen. Ennek egy egész éves munka jutalmának kellene lennie, ahol a szavakkal való horgászaton túl az eredményességhez másra is szükség van. Elősorban nagyon sok versenyen való horgászatra….

Üdvözlettel: Krakkó Tamás