A Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége az éves halasítást ütemtervnek megfelelően május hónapban újból két alkalomra felosztva fog pontytelepítést végrehajtani a hasznosításában lévő vizekbe. A pontyok a Hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.-től származnak.

Az első pontytelepítés 2017. május 9.-én lesz az alábbi helyeken:

  • Hortobágy-Berettyó                                                      500 kg.,
  • Nyugati-főcsatorna                                                       500 kg.,
  • Keleti-főcsatorna balmazújvárosi szakasza                   500 kg.,

Mindhárom vízterületre orvosi igazolással rendelkező háromnyaras pontyok lesznek kihelyezve.

A nemrégen átadott megyei versenypálya horgászok általi látogatottsága indokolta, hogy újból 200 kg. keszeget helyezzünk a vízbe melyet a Hortobágyi Halgazdaság Zrt-től vásárolja a Szövetség.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a telepítést nyílttá tesszük. Akit érdekel a haltelepítése az május 9.-én 09:00 órától maga is meggyőződhet a Bocskai Halászati Szövetkezet telephelyén a halfogással kezdődő, majd a szállítás utáni vízbehelyezéssel. A telepítéssel kapcsolatosan telefonon érdeklődni lehet: a 06 30/684 0615 halőri telefonszámon.

Ezúton is újból felhívjuk horgásztársaink figyelmét arra, hogy május 02-től fajlagos tilalmi időszak van pontyra május 31-ig, harcsára és compóra június 15-ig.

Az e havi következő kihelyezés helyéről és időpontjáról értesítéssel leszünk.

Debrecen, 2017. május 8.

Tisztelettel: Cserepes Norbert Ernő

ügyvezető elnök

Módosítás: (2017. május 08. hétfő, 15:31)