Nagy bátorság kell ahhoz, hogy 18 mindenre eltökélt horgásznak reggel fél hétkor a szakadó esőben azt mondani hogy, a meghírdetett horgász verseny elmarad az időjárás miatt. 

 Nos, ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben ott álltunk a Látóképi-tó halőrházánál. Az utat elnézve, lehetetlennek bizonyult a horgász helyeket megközelíteni még felszerelés nélkül is nem hogy, vödrökkel, ládákkal, botzsákokkal felszerelkezve. Az út ugyanis eltünt, úgy nézett ki, mintha a tó kiöntött volna, egybefüggő vizet láttunk ott, ahol be kellett volna gyalogolnunk. Az eső esett, út nincs, van viszont tizennyolc ember, akik azért jöttek ide a meghírdetett időre, hogy a Debreceni Csali Horgász Egyesület horgászversenyén részt vegyenek.

Na ilyenkor mit kell csinálnia egy egyesület vezetőjének? Közöljem, hogy elmarad a verseny? Lincs helyzet! Maradjunk egy kicsit, hátha eláll az eső és szárad egy kicsit az út? Reménytelen! Ezt a helyzetet márpedig meg kell oldani. Egy telefon és van megoldás, csak a jelenlévők beleegyezése szükséges. Habár kétségem nem volt affelől, hogy ezek az emberek ebben a helyzetben ne eggyezenek bele egy olyan megoldásba, aminek horgászat, sőt versenyzés a vége. Végül is ezért jöttünk. 

A Nagyhegyesen lévő Daru tavon fogadnak bennünket - hála a tógazdával ápolt jó kapcsolatnak - csak oda kell kocsikáznunk. Nem volt ellenvetés. Kocsiba, irány Nagyhegyes.

Az eső ugyan még nem állt el, de itt egy kicsit konszolidáltabb a helyzet, lehet a vízparton közlekedni. Gyors pálya kitűzés, eligazítás, sorsolás és már mindenki készült a verseny kezdetére. 

Az eső csendesedett, egyóra múlva már sütött a nap, vagyis jónak igérkezett a mai nap. A halak is úgy gondolták, hogy ez az eltökélt kis csapat megérdemli, hogy egy eseménydús, halas versenyben legyen részük.

A nap legnagyobb fogása egy tükrös,4.08 kg.

Most a fenekező és feederes módszer volt a nyerő. Szép pontyok, kárászok és óriási dévérek kerültek horogvégre. Az úszós technika majdnem kudarcot vallott. Négy óra kellemes, jó hangulatban eltöltött horgászat hamar eltelt. Kezdődött a mérlegelés.

 

 

Eredmények:

Gyermek kategória:  I. Csige István  

   Amatőr kategória: I. Kálló Csaba 

                         II. Bartha Mihály    

                        III. Zolnai Viktor  

                        IV. Szabó János  

                         V. Praczu Lajos  

Versenyző kategória:I.Szabó Norbert  

                           II. Németi Zsolt  

                          III. Szabó László                                                                 

 

  

 

 

 

A napot ebéddel zártuk, amit mindenki jó étvággyal fogyasztott.

Kell még valami egy sikeres naphoz? Igen. Aki akart, még pecázhatott kedvére estig, amit sokan ki is használtak, hiszen a verseny az verseny az öröm peca pedig egészen más.

A verseny további fotói ITT.

Takács Lajos