Köszöntjük weblapunkon
szobábó a szabadba
Módosítás: (2018. május 26. szombat, 07:08)
Megszűnik a Horgászigazolvány, jön a Horgász Kártya jövőre!
A MHOSZ május 25-i válaszmányi ülésén a tagszövetségek képviselői többek között döntést hoztak arról is, hogy jövőre megszűnik a horgász igazolvány, helyét a Horgász Kártya váltja fel.
Megyei csapatverseny beszámoló…Az elmúlt hétvégén a megyei szövetség megkezdte ez évre tervezett versenysorozatát, melynek első állomása a csapatverseny volt. Az egyesületek legjobbjai ebben az évben is a balmazújvárosi Sziki-tavon mérkőztek meg egy jó hangulatú sok halat biztosító versenyen. A négy fős csapatokat 3 felnőtt és egy ifjúsági korú versenyző alkotta, mely versenyzők szektoronkénti helyezési számainak összege adta a csapat eredményét. Megyénkből 14 csapat nevezett a versenyre, mely a tó adottságait teljes mértékben kihasználta, gyakorlatilag minden egyes versenyzésre alkalmas horgászhelyen versenyző ült. A zsákmány jelentős részét a kárász és a dévérkeszeg biztosította, de találkozhattunk egy-két rajthelyen pontyokkal is. A csapatverseny során a felnőttek között egyéni bajnoki címet nem hirdettünk, hiszen erre a címre külön versennyel készül a szövetség, melyet két hét múlva a Keleti-főcsatornán tartunk.
Tájékoztatás a Nyugati főcsatorna töltésén való közlekedésrőlTöbb horgász egyesület és horgász, írásban és szóban megkereste Szövetségünket azzal, hogy a Nyugati főcsatorna töltésén való közlekedésben akadályoztatva van. Előzmény: az állam tulajdonában lévő Nyugati főcsatorna 59+580-70+250 közötti szakaszát Szövetségünk kapta meg a MOHOSZ-tól alhaszonbérleti szerződés alapján horgászati célú hasznosításra.
|
HALTELEPÍTÉS ÉS HORGÁSZATI TILALOM!Több, mint 7000 kilogramm hal kerül kihelyezésre a Hajdú-Bihar Megyei Szövetség által kezelt horgászvizekbe 2018 április 17. és 18-án. A szövetségi vizekbe 3600 kg háromnyaras és 3550 kg kétnyaras ponty kerül telepítésre. A telepítés miatt horgászati tilalom lesz életben 2018. április 17, 18, 19, amely az engedélyek hátoldalán is fel van tüntetve. Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége ÚJ VÍZTERÜLET SZÖVETSÉGÜNK KEZELÉSÉBEN!iTisztelt Horgásztársak! Örömmel tájékoztatjuk Horgásztársainkat, hogy 2018. április 5.-i hatállyal a Magyar Országos Horgász Szövetség alhaszonbérleti szerződést kötött a Látóképi horgásztó – ismertebb nevén DATE tó – horgászati célú hasznosítására Szövetségünkkel.
|